Irodalom

Beindult A fehér király nemzetközi karrierje
2007-02-20
Az elmúlt hetekben jelentős nemzetközi érdeklődés kíséri Dragomán György A fehér király című regényét, mely a 2005-ös Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Magvető Kiadó gondozásában. A német és amerikai jogokon kívül elkelt a mű lengyel, szlovák, szlovén, svéd, izraeli, angol, finn, holland és bolgár kiadási joga is, valamint küszöbön áll a francia kiadásról szóló megállapodás is, tudtuk meg a Magvető Kiadó sajtóreferensétől.
A Fehér király Dragomán György második regénye. A 2002-ben megjelent pusztítás könyvéhez hasonlóan ez a szépirodalmi mű is a kelet-európai diktatúrák világát idézi, miközben azt a problémát boncolgatja, hogyan képes az ember bármilyen körülmények között is a túlélésre. A történetet egy tizenéves fiú mondja el. Egy évet ölel át a könyv, a helyszín a 80-as évek Romániája. Az eseményeket egy gyerek szemével láttatja a szerző, így a tragikus fejlemények sokszor inkább furcsának, mint nyomasztónak hatnak.

A regény egy részlete tavaly megjelent egy amerikai irodalmi folyóiratban is, és felkeltette egy neves irodalmi ügynökség figyelmét. Az amerikai megjelentetés jogát az egyik legnagyobb kiadó, a Houghton Mifflin vásárolta meg, mely többek között Phillip Roth kiadója. A Magvető kiadó sajtóreferense elmondta, az amerikai kiadás pontos dátumát még nem lehet tudni, de általában másfél év az átfutási idő. Földváry Mónika hozzátette, a szlovén kiadás már előrehaladottabb stádiumban van, ott még idén megjelenik Dragomán György regénye.

A Magvető Kiadó külföldön már korábban is sikeres alkotói, így Kertész Imre, Esterházy Péter, Bodor Ádám, Krasznahorkai László, Darvasi László, Parti nagy Lajos és Rakovszky Zsuzsa után az elmúlt években sikerült felkelteni a nemzetközi érdeklődést többek között Bartis Attila A nyugalom című műve iránt. A németországi kiadás után, legutóbb egy neves amerikai kiadó, az Archipelago vásárolta meg a megjelentetés jogát. Jelenleg a kiadó tárgyalásokat folytat Spiró György a Fogság című regényének olasz és orosz kiadásáról is.

vissza
 
Kategóriák

Programajánló
Partnereink
Kritika
Trend
Portré, életmű
Támogatások

Ajánló

Támogassa a Szerep Művészeti Portált az SZJA 1%-ával
bővebben >>
Nonprofit világ
bővebben >>
Mozibubus
bővebben >>
Beindult A fehér király nemzetközi karrierje
bővebben >>
50 éves a Füles
bővebben >>
Olvasó-sarok szerdáig a Kálvin-téri aluljáróban
bővebben >>
Tandori Dezsőt Goethe-éremmel tüntetik ki
bővebben >>
Mrozek ismét Budapesten
bővebben >>
Lefordítják Joyce lefordíthatatlannak tartott utolsó regényét
bővebben >>
45 ezer kötet a XIV. Nemzetközi Könyvfesztiválon
bővebben >>
"Sorskönyv" Göncz Árpád 85. születésnapjára
bővebben >>
Eddig kiadatlan Tolkien-könyv jelenik meg
bővebben >>
Verslovaggá avatják a Parlament alelnökét
bővebben >>
Egy temető (csend)képei
bővebben >>
 


felhasználónév:

jelszó:




 
 
Főoldal   Ugrás az oldal tetejére   Impresszum