Irodalom

Olvasó-sarok szerdáig a Kálvin-téri aluljáróban
2007-02-19
Hétfőtől március 1-ig Budapest egy-egy forgalmas közlekedési csomópontján találkozhatnak olvasó-sarkokkal a járókelők. A Líra és Lant csoport elsőként a Kálvin-téri aluljáróban alakított ki szabadtéri olvasó-sarkot . A kezdeményezés célja az olvasás népszerűsítése - mondta el a cég marketing igazgatója.
A Kálvin-téri aluljáróban kialakított olvasó-sarok hétfő reggel óta üzemel. Kérdésünkre a Líra és Lant marketing igazgatója elmondta, a járókelők a hideg ellenére megállnak néhány percre, és beleolvasnak a könyvekbe. A felnőttek és gyerekek egyaránt találnak kedvükre valót a kétszáz kötet között. Az újdonságra vágyók még Paulo Coelho regényébe is belelapozhatnak, mely csak keddtől kapható a könyvesboltokban. A világhírű brazil író A portobellói boszorkányok című regényét jónéhányan levették az aluljáróban kialakított olvasó-sarok polcáról, tette hozzá Kolosi Bea.

A mostani kezdeményezéssel az olvasást kívánja a cég népszerűsíteni, hangsúlyozta a marketing igazgató. Kedden jelenik meg a Líra Könyvklub magazin első száma, mely a könyvpiac újdonságaira szeretné felhívni a figyelmet. Kolosi Bea hozzátette, a kiadvány egyik felében könyvajánlókat, a másik részében pedig tárcákat, novellákat, meséket találhatnak majd az olvasók.

A szabadtéri olvasó-sarkok március 1-ig várják a könyvbarátokat. Szerda estig a Kálvin-téri aluljáróban, csütörtöktől hétfőig a Nyugati téri aluljáróban, február 27-től március 1-ig pedig az Örs vezér téren ülhetnek be a kényelmes olvasó-fotelbe az arra járók.
vissza
 
Kategóriák

Programajánló
Partnereink
Kritika
Trend
Portré, életmű
Támogatások

Ajánló

Támogassa a Szerep Művészeti Portált az SZJA 1%-ával
bővebben >>
Nonprofit világ
bővebben >>
Mozibubus
bővebben >>
Beindult A fehér király nemzetközi karrierje
bővebben >>
50 éves a Füles
bővebben >>
Olvasó-sarok szerdáig a Kálvin-téri aluljáróban
bővebben >>
Tandori Dezsőt Goethe-éremmel tüntetik ki
bővebben >>
Mrozek ismét Budapesten
bővebben >>
Lefordítják Joyce lefordíthatatlannak tartott utolsó regényét
bővebben >>
45 ezer kötet a XIV. Nemzetközi Könyvfesztiválon
bővebben >>
"Sorskönyv" Göncz Árpád 85. születésnapjára
bővebben >>
Eddig kiadatlan Tolkien-könyv jelenik meg
bővebben >>
Verslovaggá avatják a Parlament alelnökét
bővebben >>
Egy temető (csend)képei
bővebben >>
 


felhasználónév:

jelszó:




 
 
Főoldal   Ugrás az oldal tetejére   Impresszum